Rólunk írták

Magyar Naranacs XXIII. évf. 33. szám

Parázs presszó

 

Írta: Chili & vanília

 

2011.08.18.

 

Chili & vanília - A2, G1

 

A2 - ez a jelszóm a Parázs presszóban (illetve kistestvérénél, a Kisparázsban), a város legjobb thai kifőzdéjében. A thai-magyar pár által vitt vendéglő nemzetközi összehasonlításban lehet, hogy a középmezőnyben végezné, de többé-kevésbé autentikus, az ízek a helyükön vannak, s nem utolsósorban itt van, a miénk. Az A2 a csípős-savanyú rákleves (azaz Tom yum koong) kódja - nap mint nap képes lennék enni, megunni nem lehet, bár egyszer-egyszer az ember a kókusztejes változatot választja a változatosság kedvéért. Az étlap azért nem áll meg ezzel, kiváló a többi leves, a curryk, a wokban pirított rizstészta vagy a zöldfűszerekkel és hagymával kevert marhahússaláta is. Egyszer pusztán felfedezői kíváncsiságból rendeltem egy csípős sárgarépa-salátát (G1) is, hát kiderült, hogy meglepően zseniális. Még aznap este elkészítettem otthon, az összeállítása nagyjából öt perc. Tudom, hogy az öntet egyik hozzávalójaként használt halszósz sokaknak mumus, de esküszöm, ha egyszer vesznek egy kis üveggel, rászoknak. Szagolgatni nem kell, úgy kell rá gondolni, mint a szójaszószra (azzal valamelyest helyettesíthető is). A délkelet-ázsiai konyha nélkülözhetetlen eleme, ez látja el a só funkcióját. Itthon néhány száz forintért beszerezhető. A saláta natúr jázminrizzsel szerintem önálló vacsora, de aki nem bírja hús nélkül, kínálja sült csirke, sertéssült vagy grillezett tarja mellé.

 

Csípős sárgarépa-saláta pirított mogyoróval
Hozzávalók (4 adag)
50 dkg (6 közepes méretű) sárgarépa, meghámozva,
gyufaszálra szeletelve vagy lereszelve
30 dkg koktélparadicsom, félbevágva
5 dkg pirított, sótlan földimogyoró, durvára vágva
1 csokor friss koriander, finomra aprítva
1 csokor menta, finomra aprítva
Öntet:
2 nagy zöldcitrom leve
3 teáskanál cukor
4 evőkanál halszósz
1 csilipaprika, kimagozva, finomra aprítva, vagy 1 kis
gerezd fokhagyma, reszelve
6 evőkanál víz
A sárgarépát meghámozzuk, és a reszelő legnagyobb lyukán durvára reszeljük vagy gyufaszálra vágjuk. Kikeverjük az öntet hozzávalóit: zöldcitromlevet, cukrot, a halszószt, csilipaprikát, a reszelt fokhagymát és a vizet. Összeforgatjuk a sárgarépát, a félbevágott koktélparadicsomot az öntettel, majd hozzáadjuk a koriandert és a mentát. Megszórjuk a pirított mogyoróval.

 

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

 

 

 

www.chew.hu - Where There's Kis Parázs, There's Hope

 

Parázs presszó

 

Írta: www.chew.hu - Hungarian food and wine, unfiltered

 

Where There's Kis Parázs, There's Hope

 

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

 

Why so glum? It's Friday afternoon, and after weeks of rain the weather looks like it might finally be clearing up. Most importantly, there's a fun new place to get Thai in Budapest!

Okay, so Kis Parázs (contact details at link) isn't totally new: the Kazinczy utca annex of the larger Parázs Presszó seems to have been open for the past few months. But it's new enough for us to be excited!

 

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

 

Not a whole lot words can add to these pics we snapped on a quick drop-in the other night, or the online menu which you can find on the website for the two restaurants. One thing we would say is that they deliver - and apparently do so quickly - which is good. Another is that, when we visited, the air in the very small dining area was so thick with vaporized chili from the adjoining kitchen we almost wished we'd gone for takeout, which is not so good.

 

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

 

Also: Plenty of shrimp in the shrimp Pad Thai (good) but not enough squid in the Pla Muk Naam Prik Pao (not good), big cans of Borsodi for just Ft 350 (good) but slices of lemon instead of lime on the plate (not good).

 

Kis Parázs Thai Leves és Wok Bár Budapest

 

Still, with life otherwise so miserable, we're happy to take a little not good with the good. Check it out.

 

Parázs Presszó

 

Parázs Presszó, a parázsló hangulat a legjobb tüzes italoktól kap lángra. Gyere és igyál velünk a Parázsban!